Imperator

Világpolitikai és politikaelméleti elemzések

Egy félresikerült forradalom

2017. szeptember 20. 15:14 - Ex machina

Alexis de Tocqueville memoárja az 1848-as francia forradalomról a jelen számára is fontos tanulságokat tartogat.

Alexis de Tocqueville a francia politikai gondolkodás egyik legjelentősebb alakja. A francia forradalom után, Napóleon császárságának első évében született ősi nemesi famíliában, a Bourbon-restauráció alatt nőtt fel, Lajos Fülöp „polgárkirályságában” lett politikus és politikai gondolkodó, képviselő volt az 1848-as francia forradalom idején, majd ez ennek nyomán létrejött Második Köztársaságban, hat hónapig külügyminiszter 1849-ben, III. Napóleon államcsínye után visszavonult, s így élt egészen 1859-ben bekövetkezett haláláig.

tocq_kep.jpg                            Alexis de Tocqueville. Öt politikai rendszert és két forradalmat élt meg

Élete során öt különböző rendszert és két forradalmat élt meg, volt tehát fogalma a hirtelen és erőszakos társadalmi változásokról. Eszményképének nem véletlenül az Egyesült Államokat választotta, ahol Franciaországhoz képest teljes volt a politikai nyugalom. A születőben lévő világhatalomról szóló könyve (A demokrácia Amerikában) nemcsak Franciaországban, világszerte ismert politikai gondolkodóvá tette; a könyvet néhány évvel francia megjelenése után magyarul is kiadták. Nem úgy az 1848-as forradalomról és a Második Köztársaság első hónapjairól szóló memoárját, melyet ő maga sem szánt kiadásra, és csak évtizedekkel a halála után jelent meg – magyarul 2011 óta olvasható Emlékképek 1848-ról címmel. Most ebből a könyvből emelünk ki néhány ma is érvényes gondolatot.

A mai magyar olvasó számára nagyon izgalmas lehet az a leírás, amit Tocqueville az 1848-as forradalom által megdöntött rendszerről, a júliusi monarchiáról ír. A rendszer nevét onnan kapta, hogy 1830 júliusában forradalommal döntötték meg a semmit nem tanuló és semmit nem felejtő Bourbon-dinasztia utolsó uralkodóját, X. Károlyt. Helyébe az oldalági Orléans-ház tagja, Lajos Fülöp lépett, akit „polgárkirálynak” is neveztek, mivel uralma a vagyonos polgárság, a felső középosztály érdekeit szolgálta. Nem is akárhogyan. A vagyonos polgárság ugyanis csak félig állt a saját lábán, másik lábát, pontosabban szemét jó Tiborcz módjára a közpénzekre vetette.

„A polgárság ült be minden pozícióba, azokról a hivatalokról nem is beszélve, amelyeket elképesztően nagy számban hozott létre, megélhetését legalább annyira alapozva az államkincstárra, mint tulajdon jövedelmére”

– írja Tocqueville, hozzátéve

„amikor már teljesen elsáncolta magát a hatalomban és nem sokkal utána tulajdon önzésében, már egészen olyan volt, mint egy magánvállalkozás, annál is inkább, mivel tagjai éppen csak annyira tartották fontosnak a közérdeket, amennyire hasznot húzhattak belőle, de a népről gondtalan jólétükben teljesen megfeledkeztek.”

Egy végletekig korrupt, a népről teljesen megfeledkező hatalommal találkozunk tehát, amely kibogozhatatlanul összefonódott nemzeti burzsoáziájával. Ismerős? A kor Mészáros Lőrincei annál is inkább biztonságban érezhették magukat, mivel a választójog vagyoni cenzushoz volt kötve, így a szegényebb rétegeknek esélyük sem volt leváltani a hatalmat. Csak forradalommal.

tocq_emlekkepek.jpg

Tocqueville szemléletes leírást ad a párizsi forradalmi hangulatról, a barikádokról, de legalább olyan izgalmas, mikor a politikusok hirtelen pálfordulásairól, az új helyzet teremtette új magatartásformákról beszél. A király elmenekült, a Képviselőházban a képviselők teljes káosz közepette állítják össze az ideiglenes kormány névsorát. A forradalom Tocqueville ábrázolásában nem valami dicsőséges, nagyszerű, fennkölt esemény, hanem kisszerű, pitiáner emberek torzsalkodásának bohózata.

Ha már bohózat, Marx ugyanerről a forradalomról írta, hogy a történelemben minden kétszer kerül színre, egyszer mint tragédia, majd mint bohózat, és Tocqueville sem másnak tartja az 1848-as eseményeket, mint a nagy francia forradalom paródiájának.

„Minthogy a ’48-as forradalmárok vagy nem akarták, vagy nem tudták utánozni elődeik véres őrjöngését, kénytelenek voltak komikus sületlenségeik utánzásával kárpótolni magukat”

 – írja az Egyetértés Ünnepe kapcsán, ahol az új nemzeti együttműködés rendszerét próbálták megünnepelni, meglehetősen nevetséges módon. Az egyetértés annyira megvolt, hogy Tocqueville két pisztollyal a zsebében indult egyetérteni, ahogy a képviselők szinte mindegyike valamilyen önvédelmi eszközt rejtegetett magánál.

Akiket forradalmi hevület fűt a jelen viszonyai láttán, azokat Tocqueville nemcsak a forradalom egyszerre véres és nevetséges jellegének leírásával hűtheti le, hanem annak bemutatásával is, hogy az általános választójogot deklaráló demokratikus köztársaság hogyan fordul át szép lassan egyszemélyi uralomba. A forradalom és a demokrácia ugyanis nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, a főbb szereplők egymás után hiteltelenítették magukat és a köztársaságot, hogy végül egy legény maradjon talpon, a nagy Napóleon unokaöccse, Bonaparte Lajos, aki lassan, de fokozatosan és persze törvényesen ásta alá a köztársasági intézményeket, megteremtve majdani egyeduralma feltételeit.

iii_napoleon.jpg                                                      III. Napóleon. Köztársasági elnökből császár

Tocqueville mint az alkotmányt elkészítő bizottság tagja részletesen leírja, hogyan sikerült hosszan tartó viták során végül egy olyan köztársasági alaptörvényt előállítani, amely saját halálos ítéletét is tartalmazta. A közvetlenül, általános választójoggal megválasztott köztársasági elnök intézménye ugyanis Tocqueville szerint újra csak a monarchia csíráit rejti el a monarchikuson kívül más hagyományokkal nemigen rendelkező korabeli Franciaországban. Ebben prófétának bizonyult. Bonaparte Lajost 1848 decemberében nagy többséggel elnökké választotta a francia nép, ráadásul, mivel az alkotmány csak egy elnöki ciklust engedélyezett, ez még inkább arrafelé sodorta őt, hogy a törvénnyel szemben is megőrizze hatalmát. Így három évvel később államcsínnyel megdöntötte a köztársaságot, egy évre rá pedig császárrá koronáztatta magát III. Napóleon néven.

De erről Tocqueville már nem ír, annál inkább külügyminiszteri tevékenységéről, melyet a Bonaparte által kinevezett Barrot-kormány tagjaként látott el. A magyar olvasó számára a legizgalmasabbak azok a részek, ahol a Kossuth-féle magyar emigráció körüli diplomáciai bonyodalmakat taglalja. A győztes Ausztria ugyanis fenyegetően fordult Törökországhoz, hogy adja ki Kossuthot és társait, hogy ők is elnyerjék méltó büntetésüket. A szultán azonban hajthatatlan volt, mire Ausztria háborúval fenyegetőzött. Itt jött képbe Anglia és Franciaország, amelyek a konfliktusban Törökország és a magyar emigráció mellé álltak, s végül ennek is köszönhetően menekültek meg Kossuthék a bitótól.

Tocqueville memoárja izgalmas, sőt letehetetlen olvasmány. Számos leírása, meglátása, felismerése ma is éppoly igaz, mint 170 évvel ezelőtt, és fontos tanulságokkal szolgál a jelen számára.

Alexis de Tocqueville: Emlékképek 1848-ról
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011

Az Imperator blog a Facebook-on is elérhető. Katt ide!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://imperator.blog.hu/api/trackback/id/tr2712880714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.09.20. 22:22:37

Kelenek az ilyen példák mer ettől megijed a fideSS hogy lesz itt is ilyen forradalmi franciázás a gulyás marci által .... jujj .... nem úgy értetem ám kis huncutok mer én ijesmivel nem viccelnék nem vagyok én orr bán

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.21. 06:46:14

A liberalizmus korának meghatározó jelensége, hogy a hatalom nagy része kiment az állam kezéből, s átkerült magánkézbe: minden ellenőrzás, ellensúly, fék nélkül.

Ez a XVI. sz. végén kezdődött, mára az egész világra kiterjedt. Kuba, Észak-Korea, Kína, Vietnám, Laosz a kivétel. (Oroszország nem!)

Ez a rendszer pontosan ezért messzemenóen antidemokratikus. A népnem nincs beleszólása a hatalom egyik legfontosabb részébe, a gazdasági hatalomba.

S pont ez hozta el napjainkra a liberális rend bukását.

koala kóla 2017.09.21. 07:16:58

ballib forradalmakat vizionál

miközben egy 2/3ot képtelen megakadályozni

LOL

VaradiJanos 2017.09.21. 08:42:31

@koala kóla: mer elopta a takonyárpi a tvket de majd dopmen és gulyás marci élére áll a tömegeknek és lessz nemulas